Amikor az év csendben kezdődik
A régiek azt mondták, hogy az év soha nem egyetlen lépéssel kezdődik, hanem úgy készül elő, mint az élet csírája.
A tizenkét nap, amikor minden előkészül
Figyelték és a tizenkét első napot úgy szentelték meg, mint ahogy egy frissen megművelt földet figyelnek.
Minden nap nem csupán egy újabb nap volt,
hanem egy láthatatlan mag, amely az időbe került elültetésre.
Amikor a hónapok formát öltenek, egy nap egyszerre
Az első nap magában hordozta a január leheletét.
A második suttogta a februárt...
És így, napról napra, a következő hónapok csendben jelezték magukat,
és felépítették éves életünk szövetét.
A kezdetben átélt élmények nyomot hagynak.
Amit mélyen magunkban gondoltunk,
amit mondtunk,
amit tettünk ezekben a napokban,
az soha nem volt hiábavaló:
minden leereszkedett az év mélységébe,
mint egy mag a földbe.
Az időn át öröklődő bölcsesség
A régiek ezt tudták.
Vigyáztak a szavaikra.
Kerülték a veszekedéseket és a rosszindulatú pletykákat.
Megáldották a munkát, a házat, a kapcsolatokat, az életet meghatározó erőfeszítéseket,
és a legjobbat kívánták még az ellenségeiknek is.
Az idő élővé válik, amikor tudatosan éljük meg.
Mert az idő az év első tizenkét napjában élő. Amikor meditálunk, imádkozunk és figyelünk, minden nap egyedülálló teremtő lélegzetvé válik.
Sok spirituális hagyományban régóta ismerik ezt az intuíciót: az év kezdete szent idő, egy küszöb, egy átmenet, amikor a láthatatlan elérhetővé válik, hogy alakítsa az utunk folytatását.
A hiedelmek mögött egy tudatosság útja áll
Ezek a tizenkét nap nem a félelemről, a gonoszságról vagy a bántó szavakról szólnak, sem a babonáról, hanem az önismeretről, az élet és örök körforgásainak megértéséről, amelyek minden szinten tanítanak és növekedésre ösztönöznek minket, minden tapasztalaton keresztül.
Emlékeztetnek arra, hogy az élet, az év nem véletlenek sorozata, hanem egy művelendő föld, ahol minden szándék gyökérré válik, és minden tett ígéretté.
Bizalommal vetni, hagyni az életet válaszolni
Az, aki ezeken a napokon meditál és éberen figyel,
nem a jövő irányítására törekszik,
hanem annak tiszteletére,
szentté tételére,
és hogy benne — és körülötte —
a gondviselés és jóság leheletét teremtse meg.
Mindig emlékeznünk kell arra,
hogy amit az elején elvetünk,
az nem határoz meg mindent,
de sokat irányít.
Így hát lassan elindul az év,
magában hordozva a csendes magvakat
az első tizenkét napból.